2015. szeptember 4., péntek

3. fejezet

Sziasztok!!
Na, szóval tegnap elfelejtettem kitenni nektek az új részt, de nem gond, mert remélhetőleg így majd ma még jobban fogjátok élvezni az új részt.
                 Puszi, Énn
 Ismerkedés az új sulival  
   Az igazgatónő bevezet minket a hatalmas épületbe, ami, ha lehetséges, belülről még nagyobb, mint kívülről. Rögtön a bejárati ajtóval szemben egy hatalmas aula tárul a szemem elé. Itt székek, növények, néhány számítógép és egy pár asztal van elhelyezve. A belmagassága megközelítheti egy templomét is. Jobb és bal oldalt egy-egy lépcsősor fut fel három emeleten át. Szemben egy nyitott nagy ajtó, előtte két irányba egy hosszú, fényben szegény folyosó nyúlik. Zsuzsanna megáll az aula közepén, és karjait kitárva kezdi el magyarázni a tudnivalókat.
 - Ez iskolánk benti udvara és egyben aulája ahol különböző rendezvényeket és játékokat szoktunk rendezni. Ott a porta - mutat egy pici fallal elválasztott helységre az igazgatónő - bármelyik sport holmijait megtalálhatjátok ott. Iskolánk nyitott a legtöbb játékra, tollas és krikettütőt mindig találni fogtok bent, de röplabdára, kosárra, futballra és métára is tarthattok igényt csak ahhoz még a nap folyamán le kell jelentkeznetek, hogy megtudjuk szervezni a csapatokat. És azonkívül az említett sportok egyikéből kötelező heti kétszer szakkörre járnotok. Van kérdés?
 Persze, hogy van kérdésem milliónyi, de nem akarlak egy életen át hallgatni, majd rájövök magamtól is.
    Semmi kedvem nincs az egészhez, magamnál nagyobb sportanalfabétát nem ismerek az egész világon.
   Miután én sem és a bátyám sem szólal meg az igazgatónő továbbnavigál minket. Elhaladunk a nagy ajtó előtt, ahol egy tágas és fülledt ebédlő helyezkedik. A folyosón jobbra a könyvtár, balra pedig a társalgó. A könyvtár mellett nyílik egy ajtó a hátsó udvarra, a társalgó mellett pedig egy csomó zárt ajtó, és még egy folyosó ami a tesiterem felé vezet.
    Miközben a diri darálja a 'fontos' tudnivalókat az iskoláról visszamegyünk az aulába és felmegyünk a jobboldali lépcsősoron, ami pontosan 64 lépcsőfokból áll. Mint később kiderül a két lépcsősor ugyanoda vezet fel.
    Az első és a második emeleten a tantermek vannak. Minden osztálynak van saját osztályterme azonkívül van egy kémia/fizika/biológia előadó, egy rajzterem és egy médiaterem.

 Már most látom, hogy a legutolsó lesz a kedvencem. A régi sulimban sajnos csak az első évben volt, ráadásul az is övön alulinak mondhatja magát.
   Minden évfolyamban csak egy osztály van, amik 15 és 25 fő között ingadoznak. Az én osztályom - azaz a tizedik - 18 fős, a bátyámé pedig 22. Viszont van egy ötödik évfolyam - azaz a tizenharmadik. Itt az igazán tehetséges diákok maradhatnak. Én már most sejtem, hogy nem fognak oda beválogatni. De nem bánom, a célom az, hogy minél hamarabb szabadulhassak innen, és élhessem tovább a régi életem...
    Amikor az igazgatónő befejezte a legalább húsz perces tájékoztatóját, aminek nagy valószínűséggel a felét sem fogadta be az agyam, továbbmengyünk a harmadik emeletre. Itt az alvótér van. Jobbra a lányoké, balra a fiúké. Az igazgatónő a kezünkbe nyomott egy-egy kulcsot, amin egy apró szám díszeleg - nyilván az ajtó számát jelzi. Itt Gáborral különválnak az útjaink, ráadásul az igazgatónő is elpártol, mi pedig mivel még ma nem kell bemennünk a tanításra - ami úgy is a vége felé jár már -, hanem a szobáinkban töltjük a nap további részét, ahogy a hétvégét is.
 Örök hála a pénteknek.
    Már majdnem megtalálnám a keresett szobaajtót, amikor lábdobogásra leszek figyelmes magam mögött.
 - Lívia - az igazgató hangja nagyot vízhangzik a teljesen üres folyosón. Megfordulok és már látom is Izabella alakját, amint felém közeledik, lassú, kecses léptekkel. Már most sejtem, hogy nem lehet jóról szó, mert azt a bátyám előtt mondta volna - elfelejtettem említeni, hogy anyukád beszélt nekem a személyiségzavarodról és szeretnék én is segíteni neked abban, hogy sikeres legyen a beilleszkedésed, és teljes legyen a koncentrációd a tantárgyak felé. Beírattalak az iskola pszihológusához szerdán és pénteken hattól hétig. Ma lesz az első beszélgetésetek, szóval érkezz pontosan! Kérd meg a szobatársadat, hogy mutassa meg hova kell menned - ennyit mond és már fordul is vissza abba az irányba ahonnan jött.
    Ezt nem hiszem el. Meg sem kérdezett róla vagy valami, csak szimplán kijelentette, hogy járni fogok erre, és punktum. Azt hittem, hogy itt majd az ilyesfajta dolgok már nem fognak kísérteni és anyáék buzisága már egyáltalán nem talál meg többet. Erre tessék, itt van ez. Fogadok holnapra már az egész suli tudni fog róla! Komolyan, valaki vagy üssön le vagy pedig vigyen vissza Gödöllőre!
    Miután egy kicsit megnyugodok, és újra tudok lélegezni a döbbenettől, folytatom az utamat az 59-es szoba irányába. Mint kiderül a folyósó legvégén, balra van, amivel szemben pedig a 60-as szám csillog. Az igazgatónőtől kapott kulcsot belehelyezem a zárba, majd óramutató járásaval megeggyezően fordítom a kulcsot. A zár kattan, az ajtó kinyílik.
   Az ajtóval szemben egy kis erkély helyezkedik el, ami a hatalmas birtokra néz. Ha a teraszra ki lehet férni ketten, akkor már sokat mondok. Az erkély jobb és bal oldalán egy-egy ágy helyezkedik el. Ezek szerint nem vagyok egyedül a szobában. Tökéletesen észre lehet venni, hogy melyik a nekem szánt ágy,  ugyanis a szoba másik felén egy raklapnyi holmi van, Hollywood Undead és Green Day poszterek a falon, egymás hegyén hátán tankönyvek az íróasztalon.  Az én térfelem viszont teljesen üres. Az ágy szépen beágyazva, látszik a padló, az íróasztal szintén,  azonban azon egy köteg papír hever. Miután ledobtam a cuccaimat a földre, leveszem a cipőmet és a kabatomat, neki állok egy kicsit kipakolni a bőröndből. Amint kinyitom a szekrényemet, hatrahőkölök. Egyenruhák vannak benne. Tíz darab egyenruha.
 Ezt is emlíette volna az igazgatónő? Ja, ja, papolt valami házirendről, amit majd el kell olvasnom.
Az íróasztalon heverő papírkötegfelé nézek. Pár percig csak lesem, aztán kényszeredetten leülök az ágyra, az összefűzött papírokkal a kezemben. A borítóján gyöngybetűkkel írva csak ennyi áll:

 a Házirend

 Azonnal megborzongok a furcsa írásmódtól, aztán kinyitom a kis füzetkét az első oldalon.

 A tanuló kötelességei:

   1. Óvni saját és társai testi épségét, egészségét, betartani a balesetvédelmi előírásokat.
   2. A tanórákra időben megjelenni. Az első óra kezdete 08:05. Minden óra 45 percen át tart, az első szünet 10 perc hosszú, a többi 20, amik alatt a diákok szobájukban nem tartózkodhatnak.
   3. A mobiltelefonokat napközben a szobákban hagyni.
  4. Az egyenruhát a hétköznapok mindegyikén, illetve minden hétvége első napján hordani kell.
   5. A szervezetre káros szerek: dohány, alkohol, kábítószer fogyasztása TILOS az iskola egész területén, közelében, valamint rendezvényein.
   6. A testnevelés órán a testnevelés munkaközösség által előírt felszerelést viselni - tornadressz, sort, edzőcipő.
Héló. Álj! Tornadressz? Mi a francért? Óvoda óta nem volt rajtam egyszer sem, mi a fenének. Különben is, honnan tudnák a ruhaméreteimet? És sort, hogy majd az osztályba járó összes fiú röhögjön a szar alakomon?
  
   7. A hálóterek betartása kötelező. Fiúk illetve lányok nem léphetnek a más nem folyósójára.
   8. Délutáni sport választsáa kötelező, hetente kétszer kivétel a tesnevelésből felmentett diákok számára.
   9. Az iskolában plakátot, hirdetményeket, dekorációkat csak az igazgató előzetes engedélyével, az iskolai bélyegzővel ellátva lehet elhelyezni.
    10. Az ebédlőben a gimnázium dolgozói és diákjai a reggelit 06:05 - 07:40 között ehetik meg, az ebédet 12:20 – 15:30 között tálalják, de az ebéd kiosztása 15:20 – kor befejeződik. A vacsora 18:30-tól 19:45-ig tart. Más időpontban nincs lehetőség étkezni.
   Az olvasásban kopogás zavar meg. Csak remélni tudom, hogy nem megint a diri jön vissza és sóz rám valamilyen baromságot.
   Az ajtóhoz sétálok és kinyitom. A folyósón annyian vannak, mint a heringek. Biztosan most fejeződtek be a tanórák, pedig már három óra van. Az ajtóban egy nagyon szép barna hajú lány áll, egy pár másodpercig meglepetten néz rám, aztán elmosolyodik és beszélni kezd:
 - Szia, Júlia vagyok! De barátoknak csak Julcsi. Biztos te vagy Lívia, már nagyon vártalak, végre nekem is megadatott egy szobatárs. Bent felejtettem a kulcsomat a szobában, szinte soha nem viszem magammal, a legtöbbször nyitva marad az ajtóm - hadarja rohadt gyorsam. Már most látom, hogy egy nagyon beszédes típus és szerintem jóban leszünk.
   Elállok az ajtóból, hogy be tudjon jönni, majd becsukom mögötte.
 - Örülök, hogy megismerhetlek, szólíts csak Lívnek.
 - Na és mi a te történeted? - Lepattan az ágyára és onnan les felém.
 - Milyen történet? - Ráncolom a szemöldökömet.
 - Hát tudod, nem gyakran szoktak átjönni diákok másik sulikból, csak a kilencedikesek, de ők sem évközben - teljesen lelkes. Talán mégsem lesz ez olyan rossz hely.
 - Hát a bátyámat kicsapták az előző giminkből, a szüleimnek meg ezzel betelt a pohár velünk, éééés, most itt vagyunk, mindketten.
 - Hidd el oltári buli itt lenni. Nem vagyunk teljesen szabadok, nincsen pláza, vagy hifi-torony, de nincsenek se szülők, sem pedig szigorú szabályok - itt egy nagy mosoly kenődött az arcára - viszont roppant sok helyes srác van, méghozzá sokkal több, mint csaj.
   Önkéntelenül is elpirultam az utolsó részleten.
   

   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése